2. Felesleges aggodalom

 Miután sikeresen megszenvedek a matekkal, lekapok a polcról egy Stephen King könyvet, és olvasni kezdek. Szeretek olvasni. Olyankor úgy magamba tudok zárkózni, a saját kis világomba, és azt engedek be, amit és akit akarok. Ilyenkor fellapozom a kedvenc könyveimet, hogy segítsenek szabadjára engedni a fantáziámat. Bár a karakterek jellemét nem én döntöm el, a kinézetüket szabadon formálhatom. Azért is szeretek olvasni, mert ilyenkor a külvilág szinte eltűnik körülöttem. Csak én, meg a könyv vagyunk, és ez tök jó. Ám hirtelen az üzenetjelzőhangomra leszek figyelmes, ami kizökkent az olvasmányból. Rápillantok a kijelzőre, amin Adam neve világít.

 ,,Nincs kedved átjönni egy kicsit? Unatkozom."

 Már majdnem írnám neki, hogy olvassál, de akkor beugrik, hogy fiú, és hiába is tagadnánk, a hímek többsége nem igazán szeret egy könyvvel a kezében ücsörögni. Ha már szabadidejük van, szívesebben néznek pornót.

 ,,Öt perc, és ott vagyok."

 Felkapom a válltáskámat, beledobom a telefonom, a fülhallgatóm, és már megyek is le, hogy értesítsem apát arról, hogy csak este találkozunk legközelebb.

 - Hova, hova? - kérdezi meglepetten, amint leérek a lépcsőn.

 - Adam-hez - felelem természetes arckifejezéssel. Gyakran megyek át hozzá, úgyhogy ez apa számára sem újdonság. Ismeri a haverom, tudja, hogy nem akar felcsinálni.

 - Hétre legyél itthon! - biccent, én pedig megköszönöm, és elviharzok.

 Bedugom a fülesem, és miközben zenét hallgatok, és az előttem fekvő kavicsokat rugdosom. Azon töprengek, hogy ritkán vagyok otthon apával. Talán ezért nem tűnt fel még az illata, és ezért kattogtam olyan sokat rajta. Mert az, hogy beleszeressek, egy a lehetetlennel. Elvégre már négy éves korom óta ismerem, azaz tizenkét éve. Mivel ugye ő nevelt fel, még véletlenül sem fordulhat elő az, hogy ne apaként nézzek rá. Az meg hogy jó illata van, csupán abból következik, hogy szokott fürdeni. Pont.

 Morfondírozásom végére akkor érek, amikor megtorpanok Adam-ék háza előtt. Nem áll bent egyik szülője kocsija sem, tehát nagy valószínűséggel elutaztak. Csengetek, majd várok. Az ajtót ő nyitja ki, de látványától mégis igencsak meglepődök. Félmeztelenül áll előttem, vállára lazán rádobta a törölközőjét, és csupán egy fekete melegítő van rajta. Magamban meg is állapítom, hogy kifejezetten jól néz ki annak ellenére, hogy az ég világon semmit sem tudok elképzelni, hogy történne köztünk.
 - Esetleg zavarok? - vigyorgok rá hetykén.
 - Ne haragudj, csak gyorsan letusoltam - magyarázza, és beenged a házba.
 Én besétálok, és otthonosan levetem magam a kanapéra.
 - Szóval ennyire vártál engem? - kérdezem, kivillantva makulátlan fogsorom. Szoktunk így poénkodni, és ez egyikünknek sem esik kínosan.
 - Bevallom, vártalak. Szeretnék tőled kérdezni valamit - jelenti ki komolyan, mire kicsit meglepődök.
 - Nana, azért ennyire ne siessük el a házasságot! Még csak le sem feküdtünk - próbálkozok tovább vicceskedni, de ő figyelmen kívül hagyja a megjegyzésem. Sosem viselkedett még így.
 Felkap magára egy pólót, majd mellém ül a kanapén. Egy kis ideig zavartan helyezkedik, majd mélyen belenéz a szemembe.
 - Valami baj van? - kérdezi komolyan. Őszintén meglepődök, mert hát mégiscsak egy fiúról van szó, akiknek többnyire ez nem tűnik fel.
 - Semmi - felelem, ahogyan egy lányhoz illik. Nem kell tudnia feleslegesen a mai illaton való rágódásomról.
 - Azért ennél egy picit jobban átlátok már rajtad - konstatálja, és lazán hátradől a kanapén. - Komolyan kérdeztem.
 - Igazából... Mégis lenne valami - vakarom a fejem, és a földet kezdem pásztázni. Elég nagy a tisztaság, ahhoz képest, hogy Adam egyedül van itthon. Ez sem vall a hímekre... Netalántán buzi lett belőle?
 - Hallgatlak.
 - Nos... Szerinted mennyi az esély arra, hogy beleszeressünk valamelyik rokonunkba? - teszem fel a lehető legóvatosabban a kérdést, mire kikerekedett szemekkel bámul rám.
 - Hogy micsoda?
 - Semmi, nyugi! - teszem magam elé védekezően a kezeim. - Csak az egyik haverom úgy érzi, beleszeretett az anyjába... Aztán most furán érzi magát emiatt. Megkért, hogy segítsek neki valahogy, de nem tudom, hogy vigasztaljam meg, vagy beszéljem le róla. Ezen kattogtam ma.
 - Hát figyelj... - kezdi, majd felveszi a gondolkozópózát, ami abból áll, hogy a könyökével combján támaszkodik, az állát pedig a két tenyerébe hajtja. - Bizonyára most kamaszodik. Ilyenkor minden ami él és mozog, legalábbis amin egyel több luk van, mint a kanokon, az szexi. Nekem is volt olyan időszakom, mikor anyám néhány mozdulatára kikerekedett a szemem. Gondolok itt pl a lehajolásra. De ez már elmúlt, szóval mondd meg a haverodnak, hogy nincs mitől tartania!
 - Köszi a tippet! - biccentek mosolyogva, és úgy érzem, hogy egy hatalmas kő esett le a szívemről.
 Lehet, hogy nőből vagyok, de elképzelhetőnek tartom, hogy nálunk is létezik ilyesmi korszak. Akkor Adam-ben miért nem látom a férfit? Gondolom azért, mert ő sem látja bennem a nőt... Ez bár elég hímsoviniszta gondolat, ilyen helyzetekben csak megnyugtat.
 Sokáig elvagyunk. Játszunk az Xbox-án, rendelünk Pizzat, dumálunk, szóval ahogy szoktuk. Aztán persze alig kapok észbe, hogy már lassan hét óra. A búcsúzás azonban most kicsit más, mint szokott lenni. Adam egészen a kapuig kísér engem, és két puszival búcsúzik, amin komolyan meglepődök, de különösebb feneket nem kerítek neki, csak megveregetem a vállát, és elköszönök tőle. Otthon ledobom a válltáskám, és benézek apa hálószobájába, hogy köszönjek neki. Éppen TV-zik. Kezei feje alatt pihennek, és csak ebben a pózában tűnik fel, hogy meglehetősen jól ki van gyúrva. Ezen a gondolatomon azonban nem időzöm tovább, hanem berobogok a szobámba folytatni a könyvem. Ha már Adam így megzavart közben.